A Kar által a Nemzeti felsőoktatási ösztöndíjra felterjesztett hallgatók az alábbi fájlban megtekinthetők:
Szerző: sik.david
Méltó ünnepségen köszöntötték a Kandó jubilánsait
Az Óbudai Egyetem és a Kandó Kálmán Villamosmérnöki Kar vezetése nagy tisztelettel és szeretettel köszöntötte azokat a jubiláló egykori hallgatókat, akik 60 vagy 50 évvel ezelőtt szerezték meg diplomájukat az intézményben, illetve annak jogelődjénél. Az eseményen kegyelettel emlékeztek azokra is, akik már nincsenek közöttünk.
A hagyományoknak megfelelően a résztvevők gyémánt- vagy aranydiplomát vehettek át, ezzel ismerve el és méltatva életútjukat, valamint a villamosmérnöki pályán végzett kiemelkedő munkájukat.
Az ünnepség egyszerre szólt az emlékezésről és az összetartozás megerősítéséről: a vezetőség kiemelte, milyen fontos szerepet töltöttek be a jubilálók a Kandó történetének alakításában, értékeinek megalapozásában. Azokban az időkben szereztek tudást, amikor a technikai feltételek jóval szerényebbek voltak – logarléccel, kézi számításokkal és rajzasztal mellett dolgozva –, mégis olyan biztos alapokat kaptak, amelyekre évtizedeken át tudtak építkezni.
A kar vezetése arra kérte a jubilánsokat, hogy tapasztalataikkal és példamutatásukkal továbbra is járuljanak hozzá a jövő mérnökgenerációinak neveléséhez, közösen támogatva az egyetem és a kar küldetését. A rendezvény méltó módon erősítette meg az intézményhez fűződő kapcsolatokat, a közös értékeket és a szakmai elköteleződést.
Demonstrátori pályázati felhívás 2025/26. tanév I. félév
Demonstrátori pályázati felhívás 2025/26. tanév I. félév
Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíj (NFÖ) Pályázat – 2025/2026. tanév
Az Óbudai Egyetem NFÖ pályázati kiírása és eljárási rendje az alábbiak szerint érhető el.
Lányok napja a Kandó Karon
Az Óbudai Egyetem Kandó Kálmán Villamosmérnöki Karának (KVK) feladata innovatív villamosmérnökök képzése. A kar várja és támogatja a tehetséges, leendő női hallgatóit is, akik újszerű ötleteikkel járulhatnak hozzá a jövő technológiájához.
2025.04.10-én a Lányok napja program keretében, középiskolás diáklányok interaktív programként gömbrobotot vezettek ki a labirintusból, kitűző NYÁK forrasztáson mutatták meg kreativitásukat, miközben kandós mérnökhallgatók osztották meg velük inspiráló történeteiket.
Szakmai programok: laborlátogatások keretében fedezték fel a világítástechnika és az 5G rejtelmeit és engedték, hogy magával ragadja őket a tudomány csodálatos világa.
Az esemény az ÓE-KVK-MAT női oktatóinak szervezésében, a KVK-HÖK által delegált hallgatók, a Dékáni Hivatal vezetői, munkatársai, a laborvezetők és a Kandó Kálmán Villamosmérnöki Szakkollégium tagjainak lelkiismeretes és professzionális támogatásával valósult meg.




Meghirdetésre került a 2025. évi Budapest Roma Ösztöndíjprogram
Meghirdetésre került a 2025. évi Budapest Roma Ösztöndíjprogramot (a továbbiakban: Program), melynek célja, hogy a roma fiatalok kompetenciáinak fejlesztése és munkatapasztalat-szerzésének biztosítása által előmozdítsa a roma nemzetiségű fiataloknak a közigazgatásban, illetve közszolgáltatás nyújtásával foglalkozó munkáltatóknál való elhelyezkedését.
A Program időtartama: várhatóan 2025. szeptember 1. és 2026. március 31. közt összesen 5 hónap.
A Program során az ösztöndíjasokat mentorok segítik.
A Program keretében az a legfeljebb 20 fő részesíthető ösztöndíjban, aki
- valamely fővárosi székhelyen vagy telephelyen működő felsőoktatási intézmény alap-, mester- vagy osztatlan képzésben részt vevő hallgatója;
- az ösztöndíjas időszak alatt a felsőoktatási intézménnyel aktív hallgatói jogviszonyban áll;
- büntetlen előéletű, cselekvőképes személy;
- a jelentkezését megelőző két lezárt, ennek hiányában egy lezárt tanulmányi félévben tanulmányi eredményének átlaga eléri vagy meghaladja a 3,5 súlyozott tanulmányi átlagot,
- roma nemzetiségűnek vallja magát;
- vállalja, hogy az ösztöndíjas időszak alatt a fogadó szervezetek valamelyikénél, a fogadó szervezet által a pályázati felhívásban megjelölt valamely szakterületen, a mentor által elkészített egyéni fejlesztési tervben foglaltak alapján, havonta legalább 40 órában (de legfeljebb 50 órában) a rábízott, a fogadó szervezet tevékenysége szempontjából releváns feladatokat ellátja. A 40 órából legalább havi 5 óra (1 nap) a Romano Kher Budapesti Roma Művelődési Háznál – mint közreműködő nemzetiségi szervezetnél – töltendő;
- vállalja, hogy a munka világába beillesztő, érzékenyítő, készségfejlesztő, munkaerőpiaci kompetenciafejlesztő képzéseken vesz részt;
- vállalja, hogy az előírt követelmények nem teljesítése esetén, a letöltött ösztöndíjas időszakra vonatkozó, kiutalt ösztöndíjat részben vagy egészben, az elszámolás függvényében visszafizeti.
A Programban részt vevő hallgatók részére nettó havi 100.000,-Ft/fő ösztöndíj kerül kifizetésre.
Az ösztöndíjak nyilvános pályázat útján nyerhetők el.
A Program pályázata 2025. április 15-i jelentkezési határidővel kerül meghirdetésre a budapest.hu oldalon.
A pályázat az alábbi linken érhető el: https://budapest.hu/hirek/2025/03/06/iden-is-roma-osztondijprogram-indult-felsooktatasi-intezmenyek-roma-hallgatoi-reszere
Bosch x Richter díj
Megoldanád a jövő mobilitási és egészségügyi kihívásait?
Van egy forradalmi ötleted? A felsőoktatásban tanulsz?
Pályázz csapatban vagy egyénileg és nyerj
nettó 500.000 vagy akár 1.000.000 forintot!
Határidő: 2025.05.15., éjfél
https://www.boschxrichter.hu
KAPOSVÁR-ÖSZTÖNDÍJ
Az Óbudai Egyetem Kandó Kálmán Villamosmérnöki Kara „Kaposvár-ösztöndíj” pályázatot hirdet, az alábbi pályázati felhívásban részletezettek szerint.
NYÍLT NAPRA HÍVUNK az evosoft szoftverfejlesztő céghez 👨🎓💻
JELENTKEZZ! ✍️ PIZZÁZZ VELÜNK! 🍕 NYERJ AJÁNDÉK SZABADULÓSZOBA JEGYET! 🎉
30 éves tapasztalattal és legfrissebb technológiákkal várunk a 30 éves jubileumát ünneplő evosoftnál!
Ha egyetemista vagy és kíváncsi vagy, milyen világelső technológiákon dolgozni szoftverfejlesztőként – legyél akár első vagy utolsó éves, BSc vagy MSc hallgató – jelentkezz be a lenti formon és gyere el nyílt napunkra!
📆 Időpont: 2025.03.13 (csütörtök) 13 – 17h
📍 Helyszín: evosoft Hungary (Infopark), 1117 Budapest Magyar Tudósok krt. 11.
❗️ Itt tudsz jelentkezni! A belépés ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött. Jelentkezni a megadott linken tudsz 2025.03.12-ig (szerdáig).
Téged keresünk nyílt napunkra, ha egyetemistaként életközelből szeretnéd látni…
- mit csinál egy szoftverfejlesztő és tesztelő nálunk;
- milyen világelső technológiákon dolgozni;
- izgalmas előadásokon és innovatív labor bemutatókon vennél részt;
- betekintenél a 3D VR eszközök virtuális világával
- élőben kérdeznéd recruiter kollégáinkat, hogyan zajlik egy felvételi interjú;
- együtt szeretnél pizzázni fejlesztőkkel, akik a te egyetemedről jöttek, megkérdezheted őket tapasztalataikról;
- s ha szerencsés vagy, tiéd lehet ajándék szabadulószoba jegyünk az evosoftos szabadulószobába 😊
Előadások és bemutatók magyar nyelven zajlanak.
Addig is nézd meg videónkat egy kis ízelítőért nyílt napjainkból.
További kérdés esetén írj nekünk bátran az evouni@evosoft.com címre.
Üdv,
evosoft szervező csapata
Zalotay Péter Diplomadíj pályázati felhívás
A Gamma Digital Kft. 2018. évben Zalotay Péter Diplomadíjat alapított, melyet a 2024-es évben is meghirdet. A díjra az Óbudai Egyetem azon jó, vagy jeles minősítésű szakdolgozatot vagy diplomatervet benyújtó végzett, nappali tagozaton tanuló hallgatói pályázhatnak, akik dolgozatukat 2024. júniusi vagy a 2025. januári záróvizsga időszakban védték meg az alábbi intézetek egyikében:
- KVK Automatika Tanszék
- KVK Műszertechnikai és Automatizálási Tanszék
- BGK Mechatronikai és Járműtechnikai Intézet
A pályázaton az alábbi témakörökkel foglalkozó dolgozatok vehetnek részt:
- Programozott ipari automatizálás
- Járművillamossági és járműelektronikai technológiák
- Mechatronikai rendszerek
A Gamma Digital Kft. a pályaművek közül azokat kívánja kiemelni, amelyek igényes, újszerű, előremutató, figyelemfelkeltő megoldásokat mutatnak be, dolgoznak ki.
Jelentkezés
A végzett hallgató a pályázatra közvetlenül jelentkezhet az alábbi dokumentumok benyújtásával:
- A pályázat alapját képező szakdolgozat vagy diplomaterv PDF formátumban.
- Kitöltött és aláírt pályázati adatlap szkennelt PDF formátumban (ld. a jelen felhívás mellékletében).
- A szakdolgozat vagy diplomaterv bírálata.
- A pályázati részvételt támogató aláírt ajánlás szkennelt PDF formátumban, amelyet a záróvizsga-bizottság elnöke, az illetékes intézet igazgatója vagy a pályamű intézményi konzulense adott. Ennek az ajánlásnak feltétlenül tartalmaznia kell, hogy a pályázó a dolgozatát jó vagy jeles minősítéssel védte meg a záróvizsga-bizottság előtt.
A fenti dokumentumokat a pályázónak elektronikus úton kell eljuttatnia a HR csoport részére a talent@gammadigital.hu e-mail címre. Kérdés esetén a HR csoport további felvilágosítást nyújt. Amennyiben a dokumentumokat személyesen szeretné leadni, erre lehetőség van a Gamma Digital Kft., 1119 Budapest, Petzvál József u 56. számon található székhelyén.
Jelentkezési határidő: 2025. február 14.
Értékelési folyamat
Az értékelést a Gamma Digital Kft mérnökeiből álló minimum három fős Bíráló Bizottság végzi a beadási határidőt követő három hónapon belül.
Az értékelést követően a Gamma Digital Kft. maximum három Zalotay Péter Diplomadíjat ad ki a jelentkezők száma és a dolgozatok műszaki értéke alapján. A bírálók a pályázatra beérkezett munkák közül színvonaluk alapján döntenek, ezért előfordulhat, hogy nem mindegyik témakörből kerül ki nyertes pályázó, illetve egy témakörben akár több dolgozat is díjazásra kerülhet.
A végső döntést a Gamma Digital Kft. megbízottja és az Óbudai Egyetem rektora (vagy megbízottja) közös egyetértés alapján hozza meg.
Díjazás
- A jutalom 90 000 Ft, melynek átadására az értékelés/döntés után kerül sor.
- Bronz emlékplakett, amelynek átadására a Gamma Digital Kft. által rendezett átadón kerül sor.
- Kiemelkedő pályamű esetén a Gamma Digital Kft. állásajánlatot is tehet a díjazottnak.
Egyebek
A Gamma Digital Kft. kizárólag a Bíráló Bizottság részére enged betekintést a pályaművekbe a pályázat elbírálása céljából. Harmadik személynek a beküldött dokumentumokat nem adja ki, azokat bizalmasan kezeli.
A pályázati felhívásban nem nyújtható be kétszer ugyanaz a diplomamunka.
Dr. Szilassy László
ügyvezető igazgató
Gamma Digital Kft
H-1119 Budapest, Petzval J. u. 52.
Tel: +36-1-205-5786
https://www.gammadigital.hu