November 18-án Németországból, Ulm-ból érkezett delegáció a karunkra. A látogatás célja az intézmények közötti kapcsolatok erősítése és a tudományos együttműködések bővítése volt.
Dr. Kopják József dékán köszöntötte a vendégeket, méltatva az ulmi egyetemmel ápolt kapcsolat fontosságát.
A köszöntő után Dr. habil Rácz Ervin és Dr. Bencze Attila részletesen bemutatták az egyetemet. Ezt követően a bemutatót Varga Zoltán és Zsóka Szilárd előadásai tették színesebbé.
A délelőtti program után a vendégek a Mozdonykertben gyűltek össze, ahol aperitifként egy különleges pálinkakóstolót tartottunk részükre.
Az ebédre a Buda Gourmet étteremben került sor, ahol az ulmi delegáció mellett az egyetem vezető oktatói és kutatói is részt vettek, köztük Dr. Kopják József dékán, Dr. habil Rácz Ervin, Dr. Bencze Attila, Kozlovszky Miklós és mások. Az esemény lehetőséget nyújtott az informális beszélgetésekre és az együttműködési tervek további megvitatására.
A delegáció tagjai egy hetet töltenek az egyetemünkön, ahol még több programmal várjuk Őket.
November 14-én tartott ingyenes konferenciánk sikeresen lezajlott.
Az Ipar 5.0 az ipari forradalom következő fázisa, amely az ember és a mesterséges intelligencia (MI) közötti szoros együttműködésre helyezi a hangsúlyt. Az Ipar 5.0 célja, hogy az automatizált folyamatok mellett a humán kreativitást és intelligenciát is integrálja a gyártási és szolgáltatási folyamatokba. Az MI okos megoldásai számos előnyt kínálnak, de jelentős veszélyt is hordoznak magukban. Az Ipar 5.0 és a mesterséges intelligencia együttműködése hatalmas szakmai lehetőségeket rejt magában, de a siker érdekében meg kell oldani az ezekkel járó kihívásokat is. Tudományos előadássorozatunkban az említett fejlődési vonalak elméleti kereteit és gyakorlati, technológiai megoldásait ismertettük a hallgatóság számára.
A nagyszámú előadás miatt az XL. jubileumi Kandó Konferencia két napos időtartamban került megrendezésre. A két nap során összesen 7 szekcióban került sor 64 előadásra,170 szerző közreműködésével.
Ezek a számok is nagyon jól mutatják, hogy a Kandó Karon milyen rendkívüli mértékben erősödött a kutatási potenciál, amelynek eredménye többek között a nagyszámú tudományos publikáció megjelenése.
A rendezvényt november 7 – én 10:00 órakor Prof. Dr. Galambos Péter innovációért felelős rektor helyettes nyitotta meg. Beszédében méltatta a Kandó Konferencia régi hagyományait, az egyetem és a kar előtt álló feladatokat, kihívásokat.
Ezután Dr. Kopják József, a Kandó Kálmán Villamosmérnöki Kar dékánja a Kar nevében köszöntötte a résztvevőket. Ezt követően Dr. Wührl Tibor kutatási dékánhelyettes osztotta meg gondolatait a jelenlévőkkel. Végül Prof. Dr. Molnár György a Trefort Ágoston Mérnökpedagógiai Központ tanszékvezetője üdvözölte a konferencia résztvevőit felhívva a figyelmet az eseménysorozat céljára, történeti múltjára és jövőjére.
Nagy érdeklődésre tettek szert a plenáris előadások, amelyek a következő sorrendben hangzottak el:
Dr. Naszádos László, Thyssenkrupp egyetemi kapcsolatok vezetője, címzetes egyetemi docense
Előadás címe: Establishing University Partnership
Dr. Pongrácz Attila, a Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Pedagógiai, Humán- és Társadalomtudományi Kar dékánja
Előadás címe: A „Tehetséges lányok a Széchenyi Egyetemen (SZE GIRLS)” című pályázat, mint STEM témájú pályaorientációs programsorozat bemutatása és tapasztalatai
Dr. Kiss István, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem tanszékvezető-helyettese, egyetemi docense
Előadás címe: Villámvédelmi felfogók hatékonysága a Horváth módszer alkalmazásával
Külön említésre méltóak azok a szakterületek, amelyek napjainkban igen fontos és aktuális korszerű kérdéseket taglalnak. Így a villamos energia, a megújuló energiaforrások, a mesterséges intelligencia, az infokommunikációs technikák, a mobiltávközlés, valamint különféle innovációs folyamatok.
Különös szintfoltja és érdekessége volt a konferenciának a repüléstechnikai és dróntechnológia szekció, ahol szakavatott szakemberek beszéltek a múltról és a korszerű fejlesztési irányokról.
Számos jelenlegi hallgatónk is résztvevője volt a konferenciának, akik innovatív előadásokkal színesítették a programot.
Fontos eredmény az is, hogy számos ipari partnerünk is részt vett az eseményen, akik beszámoltak egyrészt ipari tevékenységükről, másrészt a Kandóhoz fűződő kapcsolatukról, a villamosmérnök képzéssel kapcsolatos elvárásaikról.
A XL. Kandó Konferencia méltó a hagyományokhoz. Sikere azt mutatja, hogy jól működnek és inspirálóak a villamosmérnök képzés irányai. Felfelé ívelő úton halad a kutatási tevékenységünk, amely fő fellendítője a publikációs tevékenységnek is.
A mostani sikeres konferencia reményt nyújt a folytatáshoz. Biztosra vehető a fejlődés mind az oktatás, mind a kutatás területén. Bízunk benne, hogy a Kandó Konferenciák a jövőben is segítik, támogatják és serkentik az oktatási és kutatási tevékenységet. A Kandó Konferencia Szervezőbizottsága
Dr. Kopják József (KVK Dékán) és Dr. habil Wührl Tibor (KVK Kutatási Dékánhelyettes) nevében Tisztelettel meghívom az Ipar 5.0 Konferenciánkra, melyet 2024. november 14-én13:00 órai kezdettel tartunk. A Konferencia ingyenes, regisztráció a helyszínen.
Cím: 1084 Budapest, Tavaszmező u. 17. I. emelet 122. Tanácsterem
Örömmel osztjuk meg a hírt, hogy a Magyar Tudományos Akadémia által meghirdetett Magyar Tudomány Ünnepe programsorozat megnyitóján 13 Kandós Hallgató kapott 2024/2025. évi Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíjat.
A díjazott hallgatóink névsora:
– Becsó Virág – Bellák Dávid – Bokodi Ábel – Bozsó Dominik – Juhász Gergő – Kovács Zsombor – Magócsi László – Máté Balázs – Otlakán Péter – Potyondi László – Ritzl Attila Krisztián – Rizmajer Bence – Tóth Benedek Máté
Szívből Gratulálunk Mindannyiuknak!
Külön örömhír, hogy Borbély Endre, a Kandó Kálmán Villamosmérnöki Kar oktatója a „Tudományos Diákköri Munka Támogatásáért” díjat nyerte el.
Endre 1974-ben szerzett diplomát a Budapesti Műszaki Egyetemen, majd a Kandó Kálmán Villamosmérnöki Karon kezdett tanítani, idén már a 101. szemeszterét számlálja az egyetemen. Témavezetésével több mint 60 hallgatónak sikerült TDK-s eredményt elérnie az évek során. Pályafutása során számos egyéb kiemelkedő teljesítménye is volt, például 1991-ben II. János Pál pápa magyarországi látogatása alkalmával 550.000 fő számára biztosította a hangosítás technikai hátterét.
Október 17-18-án immár hetedik alkalommal került megrendezésre, az IEEE CANDO EPE konferencia. A korábbi hat alkalomhoz hasonlóan az idei konferencia is átütő sikerként könyvelhető el. Az idei konferencián on-site, és az e-poster előadások hangzottak el.
Számos előadás a Kandó Kar munkatársainak, oktatóinak köszönhető, de nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy számos szerző, közreműködő a magyarországi egyetemekről érkezett. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemtől, a Dunaújvárosi Egyetemen, a a Szegedi Tudományegyetemen, a Semmelweis Egyetemen át mintegy 13 magyarországi egyetem munkatársai vettek részt a konferencián.
A konferencia eredményességét bizonyítja az a tény is, hogy nagy számú külföldi előadás is elhangzott.
A konferenciát az Óbudai Egyetem nevében Dr. Galambos Péter innovációs rektor helyettes, majd a Kandó Kálmán Villamosmérnöki Kar részéről Dr. Kopják József mb. dékán nyitotta meg.
Ezután az IEEE Hungary Section részéről Dexler Dániel András köszöntötte a konferencia résztvevőit.
Ezt követően öt plenáris előadás hangzott el a következő sorrendben:
Molnár Ferenc, MVM vezérigazgató helyettesi tanácsadója
Stronger or smarter – electricity grid” előadása hangzott el.
A következő előadó Vladimir Sulc a MICRORISC s.r.o. Jičín (Csehország) vezetője volt. Előadásánek címe: “Wireless Mesh. Reliable by definition”
Ezt követte Marius George Marcu a Temesvári Műszaki Egyetem, Villamosmérnöki Kar dékánja ”Researches on power consumption signatures usage in characterization of electrical, electronic and computer devices” című előadása
A következő előadó Francesco Paolo Lamacchia, a Zero Energy Buildings (Olaszország) elnöke volt.
Előadásának címe: First Italian Network Agrovoltaics System in Europe and across the Word
Az ötödik plenáris előadást Domokos József, a Sapientia Egyetem Marosvásárhelyi Kar, Románia dékánja tartotta.
Előadásának címe: Architecture of IoT sensor data acquisition systems and IoT data processing for anomaly detection.
Az öt plenáris előadás után megkezdődtek a szekció ülések. Összességében 54 szekció előadás hangzott el 6 szekció keretében 160 szerző munkájaként.
A szekció ülések során örömmel konstatáltuk, hogy a szerzők között 12 ország képviselői voltak jelen.
Leszögezhetjük, hogy az IEEE CANDO EPE konferenciák iránti érdeklődés nem csökkent.
Népszerűsége évről évre fokozatosan növekszik és mostanra már jelentős tényezővé vált a magyarországi konferenciák rangsorában.
Az idei konferencia is igazolja ezt a tényt és ez megerősítette a Kar azon meggyőződését, hogy jó úton jár a tudományos élet művelésében, erősítésében és azon szándékában, hogy a tudományos élet egyik fontos és elismert bázisává váljon.
Fontos visszajelzés számunkra, hogy több egyetem kifejezte azon elképzelését, hogy a jövőben akítvabban akar részt venni a konferencia szervezésében, támogatásában. Felmerült azon lehetőség is, hogy ezen partner országokban kerüljön megrendezésre egy-egy konferencia.
A legerősebb szándékot a romániai Sapientia University, a németországi University of Applied Sciences Aschaffenburg és az olaszországi Politecnico di Torino, University of Bari és a Zero Energy Buildings cég fejezte ki.
Bízunk abban, hogy a CANDO EPE konferenciák még hosszú évekig biztosíják azt a bázist, ahol a villamos mérnöki tudományok kutatási eredményei bemutathatók és lehetőséget adnak az ifjú mérnök generációnak, hogy bemutathassák kutatási eredményeiket, Köszönettel tartozunk a konferencia megszervezésében és lebonyolításában résztvevőknek, az elnököknek, titkároknak, technikai segítőknek, hallgatóknak, a Dékáni Hivatal munkatársainak akik biztosították a konferencia zökkenőmentes lebonyolítását
A modern oktatás kulcsfontosságú eleme a megfelelő technológiai háttér biztosítása, amely lehetővé teszi a hallgatók számára, hogy a legfrissebb tudományos és gyakorlati ismereteket sajátíthassák el. Ezen a területen kiemelkedő lépést tett az evosoft Hungary Kft., amely 2024. szeptember 4-én 36 számítógépet adományozott az Óbudai Egyetem Kandó Kálmán Villamosmérnöki Karának.
Az ünnepélyes átadás
Az ünnepélyes átadásra a regisztrációs héten került sor, ahol a hallgatók és az oktatók is megismerkedhettek az új eszközökkel. Az átadón az evosoft Hungary részéről Sándorfalvi György, az üzletágvezető és címzetes egyetemi docens, valamint Sárdi Péter, Domain Manager képviselték a céget. A Kandó Kálmán Villamosmérnöki Kart Dr. Kopják József dékán és Dr. Schuster György oktató képviselte.
Az adomány célja
Az evosoft Hungary célja, hogy az új számítógépek hozzájáruljanak a hallgatók informatikai és programozási készségeinek fejlődéséhez. A korszerű eszközök használata lehetőséget biztosít a hallgatók számára, hogy naprakész programokat és alkalmazásokat használjanak, amelyek elengedhetetlenek a szakmai fejlődésükhöz.
Hatékonyság az oktatásban
Az új eszközök nem csupán a hallgatók, hanem az oktatók munkáját is segítik. A számítógépek hatékonyabbá teszik az oktatási folyamatot, lehetővé téve az interaktív tanulási módszerek alkalmazását. Az oktatók számára az új technológiák integrálása nemcsak a tananyag bemutatását könnyíti meg, hanem segít abban is, hogy a hallgatók aktívan részt vegyenek a tanulási folyamatban.
Összegzés
Az evosoft Hungary által nyújtott adomány nemcsak az oktatás minőségét javítja, hanem hozzájárul a jövő szakembereinek felkészítéséhez is. Az ilyen típusú támogatások erősítik az ipar és az oktatás közötti kapcsolatot, és biztosítják, hogy a hallgatók a legmodernebb tudással és tapasztalattal lépjenek ki az egyetem falai közül. Ezúton is szeretnénk megköszönni az evosoft Hungary Kft.-nek ezt a nagylelkű adományt!
Tanítsunk Magyarországért Program elindult a 2024/2025-as tanév őszi félévében is!
Az Óbudai Egyetem a Kandó Kálmán Villamosmérnöki Kar Trefort Ágoston Mérnökpedagógiai Központja által meghirdette ebben a félévben is a Tanítsunk Magyarországért! 2. (TMO2) Mentor-hallgató képzés 4 kredites szabadon választható kurzust.
Legyenek Önök is mentorok!!!
MIRŐL SZÓL A TANÍTSUNK MAGYARORSZÁGÉRT PROGRAM?
A Tanítsunk Magyarországért programot az a felismerés alapozta meg, hogy jó érzés továbbadni mindazt, amit tudunk, és látni, hogy ennek mások is hasznát veszik. Másrészt, kicsit földhözragadtabban megközelítve a kezdeményezés mögötti motivációt: az alapítók is tisztában voltak azzal, hogy – ahogyan a világban bárhol máshol – vannak nehezebb helyzetben lévő kistelepülések az országban, és az ott élők számára is biztosítani kell annak a lehetőségét, hogy sikerrel boldoguljanak az életben. Ehhez azonban a Kormány gondolkodása szerint nem segélyt vagy alapjövedelmet kell nyújtani, mert ezek konzerválnak, hanem meg kell teremteni a lehetőséget, hogy sikeresen tanuljanak tovább és helyezkedjenek el a munkaerőpiacon, mert a tanulás és a munka visznek előre.
Szerezzen ösztöndíjat segítségnyújtással a Tanítsunk Magyarországért programban!
Tisztelt Hallgatóink!
Egyetemünk 2023 őszén csatlakozott a Tanítsunk Magyarországért Programhoz, amelynek célja a kistelepüléseken élő 7. osztályos tanulók támogatása, hogy ők is ugyanolyan eséllyel tanulhassanak tovább vagy találhassák meg helyüket a munka világában, mint városi, nagyvárosi társaik.
A programban hallgatóink egy kétrészes, egymásra épülő kurzus keretén belül segíthetik a kisdiákokat tanulmányaikban és mutathatják meg nekik a lakóhelyükön túli izgalmakat és lehetőségeket: állatkertet, múzeumokat, iskolákat és vállalkozásokat – hogy lássák, hányféle foglalkozásból, hányféle jövőből választhatnak. Egy hallgató heti 4-6 órában, maximum 3-5 kisdiákot vehet a szárnyai alá.
Mit kínál a program?
A Tanítsunk Magyarországért Program! Mentorálást kísérő szeminárium 2. kurzus esetén a heti 4-6 órás mentorálásért:
Havi 30.000 Ft ösztöndíjat
További havi 10.000 Ft-ot, amely az általad mentorált gyerekekre, a velük közös programokra költhető;
Ingyenes utazási lehetőséget a Volán és MÁV járatain;
Támogató közösséget;
A kistelepülésen élő iskolások támogatását
Az Egyetem különböző karainak kiváló oktatói által tartott tartalmas felkészítőprogramot; és szupervíziót a mentori feladatokban
Tudást és felkészültséget az esélyegyenlőségi tevékenységek területén.
Kik jelentkezhetnek?
Az Egyetem minden karáról, minden olyan 30. életévét be nem töltő alap-, osztatlan vagy mesterszakos, nappali vagy levelező tagozatos hallgató, akinek alap- vagy osztatlan képzésen van már legalább két lezárt aktív féléve (mesterszakon nincs ilyen kikötés) és még legalább két féléve van magyar nyelven folytatott tanulmányai befejezéséig.
A csatlakozás előfeltétele a “Tanítsunk Magyarországért! Mentor-hallgató képzés 1.” szabadon választható 4 kredites tárgy elvégzése, majd a következő félévben a “Tanítsunk Magyarországért! mentorálást kísérő szeminárium” 4 kredites tárgy felvétele.
A mentoráló kurzus hamarosan megjelenik a Neptunban, kérjük jelentkezzenek rá!
A mentorálás akár több féléven keresztül folytatható, a tárgyfelvételt követően kerül sor az TMO ösztöndíj kiírására, amelyet meg kell pályázni a Neptunon keresztül, de minden kurzust felvevő hallgató megkapja, aki a TM1 kurzust már teljesítette.
Emellett a kurzus teljesítéséért 4 kreditet is adunk.
A program az Óbudai Egyetem és az Nemzeti Tehetségprogram együttműködésével valósul meg.
Várjuk Önöket szeretettel! Segítsünk együtt a hátrányos helyzetű gyerekeken!
Ha a fentiek felkeltették érdeklődését a TDK iránt, kérjük forduljon bizalommal a szakterületileg illetékes intézet TDK-felelős oktatójához. A felmerülő kérdésekkel kapcsolatban bővebb felvilágosítást ad:
Az Óbudai Egyetem 2023/24. tanévi TDK konferenciáinak rendezését támogatta az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő és az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet által meghirdetett “Hallgatói tudományos kutatási munka támogatása és ösztönzése a Kandó Kálmán Villamosmérnöki Karon” című pályázat.
Szeptember 27-én a Bécsi út 94-96 szám alatt található épületünk minden szegletét megtöltötték a kíváncsi érdeklődők. Az este folyamán több mint 600 látogató fordult meg az épületben.
40 programmal készültünk a Kutatók Éjszakájára, amelyek minden korosztály számára izgalmas lehetőségeket kínáltak.
A legnépszerűbb programjaink között szerepeltek többek között a “Keltsd életre a mozdonyt” valamint a “Flipperezz” nevezetű programok. Továbbá a gyerekek imádták a ” Mobil robotok az útvesztőben” nevezetű programunkat, ahol a robotoknak autonóm módon kellett meghatározott pontok között mozogniuk RFID-s és/vagy kamerás azonosítás alapján. A 3D puzzle kiállítás szintén kiemelkedő érdeklődést vonzott, ahol a kiállítás mellett óránként kvízjátékon is részt vehettek a látogatók.
A Display Show a múlt, a jelen és a jövő elektronikus utastájékoztató kijelzőit mutatta be, ami nem csak technikai érdeklődőknek, hanem a közlekedés szerelmeseinek is élvezetes volt.
Ezúton is szeretnénk hálás köszönetet mondani mindenkinek, aki eljött és részt vett az eseményen! Külön köszönjük a szervezők, programfelelősök és a hallgatók fáradhatatlan munkáját!
Amennyiben szükséges, oldalunk cookie beállításait az alábbiakban tudja módosítani.
Feltétlenül szükséges sütik
Ezen sütik a weboldal rendeltetésszerű használatát biztosítják, a weboldal megfelelő működéséhez szükségesek, éppen ezért ezek használatát nem lehet megtiltani.
Funkcionális sütik
Az oldal statisztikai, elemzési célra sütiket használ (pl Google Analytics), azonban a weboldal ezek elfogadása nélkül is használható.
Ezeknek a sütiknek a használata segíti a munkánkat az oldal működésének javításában.
A feltétlenül szükséges sütiket mindenkor engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.