2025. november 26-án a Berzsenyi Dániel Gimnázium kémia–biológia–fizika tagozatos, 10. évfolyamos diákjai látogattak el az Óbudai Egyetem Toyota SAKURA Ipari Tanszékére. A program célja az volt, hogy a középiskolás fiatalok első kézből ismerkedjenek meg a hidrogéntechnológia legújabb eredményeivel, a megújuló energiák gyakorlati alkalmazásának mérnöki hátterével és a közgazdaságtani alapfogalmakkal, valamint az egyetem továbbtanulási lehetőségeivel és szakmai atmoszférájával.
A látogatás során a Toyota SAKURA csapatát és az ipari tanszéket Szilasi János, a tanszék vezetője és címzetes egyetemi docense képviselte, míg az Óbudai Egyetemet — köztük a Kandó Villamosmérnöki Kart (KVK), a Neumann János Informatikai Kart (NIK) és az Egyetemi Kutató és Innovációs Központot (EKIK) — Szén István mutatta be. A diákok nagy érdeklődéssel fogadták a hidrogénhajtás, az energiatárolási technológiák és a jövő fenntartható energetikai problémáinak mérnöki megoldásait. Több visszajelzés kiemelte: különösen inspiráló volt számukra, hogy az iskolai tananyag során megismert elveket most tudományos, mérnöki-közgazdaságtani gyakorlatban láthatták viszont.
Interdiszciplináris együttműködésben a fenntartható energiarendszerek fejlesztéséért
Az Óbudai Egyetem, a Kandó Kar, a Neumann Kar, az EKIK és a Toyota SAKURA együttműködése az interdiszciplináris megközelítésre épül. A fenntartható energiarendszerek kutatása és fejlesztése ma már nem képzelhető el egyetlen szakterület keretein belül; a villamosmérnöki, informatikai, járműtechnikai, energetikai és mesterségesintelligencia-alapú módszerek csak egymással szoros összefogásban teremthetnek valódi innovációt.
A Hidrogén és Hibrid Rendszerek Ipari Tanszék tevékenysége jól példázza ezt a szemléletet: egyszerre van jelen az ipari partnerekkel való együttműködés, a gyakorlatorientált oktatás, a kutatás-fejlesztés, valamint a karok közötti kooperáció. Az együttműködés elmélyítésének fontos terepe az ÓE–EKIK KFI-projektjeiben való részvétel, ahol a hidrogén és alternatív üzemanyagok, a járműhajtások, az energiatárolás, az ellátásbiztonság és az AI-alapú energiamenedzsment rendszerek témakörei egyaránt hangsúlyt kapnak.
Ebben a közös munkában örömmel fogadjuk mindazon kollégák csatlakozását, akiket érdekelnek a fenti szakterületek — a NIK–EKIK–KVK együttműködés nyitott és folyamatosan bővül, a programot támogatja: Füredi István (Toyota Sakura), Prof. Dr. Szabolcsi Róbert (KVK), Prof. Dr. Eigner György (NIK) és Dr. habil Zrubka Zsombor (EKIK).
A programmal kapcsolatban érdeklődni lehet Szén Istvánnál szen.istvan@uni-obuda.hu.
Új lehetőségek – Új szemlélet
Az Óbudai Egyetem oktatási stratégiája kiemelten támogatja az interdiszciplináris képzéseket és a karok közötti tudástranszfert. Ennek jegyében indul a „KIVJKHHBNF – Járműhajtások a környezetvédelem szempontjából, avagy benzintől a hidrogénig” című szabadon választható tantárgy, amelyre az egyetem minden hallgatóját szeretettel várjuk, karoktól és szakirányoktól függetlenül. A kurzus célja, hogy átfogó képet adjon a hagyományos és alternatív hajtások összehasonlításáról, a fenntartható közlekedés kihívásairól és a hidrogénalapú energiarendszerek jövőjéről.
A mostani középiskolai látogatás egyben a tehetséggondozás egyik eszköze is: lehetőséget nyújt a tehetséges fiatalok azonosítására, pályaorientációjuk támogatására, és arra, hogy már középiskolásként kapcsolatba lépjenek a modern műszaki és természettudományos kutatásokkal.
Szombaton az ÓE Tehetséggondozó Iroda csapatát is szeretettel várjuk egy újabb szakmai programra.
„Összefogásból születik a jövő tehetsége.” (Hidrogén és Hibrid Rendszerek Ipari Tanszék)
Szén István


