Borsos Döníz és Lamár Krisztián, a Kandó Kálmán Villamosmérnöki Kar munkatársai is átvehették a „Tudományos Diákköri Munka Támogatásáért” díjat a Magyar Tudomány Ünnepének egyetemi nyitóünnepségén. Az elismeréseket Prof. Dr. Kovács Levente rektor adta át.
A díj a kiemelkedő konzulensi tevékenységet, valamint a tudományos diákköri munka szervezésében és támogatásában vállalt szerepet ismeri el.
Borsos Döníz 2019 óta mentorál hazai és külföldi TDK-hallgatókat. Konzulensként eddig 46 pályamunka elkészítését segítette; hallgatói számos helyezést és 17 OTDK-jelölést szereztek. Munkájában hangsúlyos a fiatalok kutatói pályájának támogatása a TDK-tól a doktori képzésig.
Lamár Krisztián 2001 óta vesz részt az intézményi TDK-tevékenységben, 2013 óta kari TDK-felelősként is dolgozik. Szervezőmunkája az országos és a határon túli tudományos diákköri kapcsolatokra is kiterjed: 2016 óta koordinálja az egyetem részvételét az Erdélyi Műszaki TDK-n, 2021 óta pedig az OTDT Műszaki Tudományi Szakmai Bizottságának elnökhelyettese.
A kar közössége nevében szívből gratulálunk mindkét kollégánknak! Köszönjük a hallgatói tehetségek kibontakoztatásáért végzett munkájukat, és további szakmai sikereket kívánunk!
További részletek az Óbudai Egyetem beszámolójában.

