Forma és szellem – Miért szeretjük a japán kultúrát?

Ichigo ichie” mondja a japán közmondás — találkozunk, de csak egyszer ebben az életben – a felfogás, ahol az elmúlás, és ezen belül az egyszeri, nem megismételhető alkotás egészen különleges szépséggel, értékkel bír.

🌸 Várhelyi Judit designszakember, építész, egyetemi oktató és ikebana művész volt a vendégelőadójaaKandó Kálmán Villamosmérnöki Kar kulturális programsorozatának, amelynek célja, hogy a campus közössége szélesebb látókört nyerjen a művészetek és a tudományok összefonódásáról.”

🌿Az ikebana hagyományos, japán virágművészet. Ecsetvonásszerű vonalakkal és üres térrel dolgozik; dinamikus egyensúlyban tartott aszimmetria jellemzi. Színeiben visszafogott, a növényeket nagy fantáziával kezeli és általában kevés anyaggal ér el erős hatást. Egyaránt köthető az ősi japán shinto vallás természetközeliségéhez és a buddhizmushoz.

Másik megnevezése – kado, a ‘virágok útja’, a kozmikus egység, a belső harmónia felé vezető ösvény, a természet és az ember szimbiózisa. 

Üzenete – a harmónia, a figyelem összpontosítása, a kreativitás, a tér, az arányok és a minimalizmus – inspiráló példát nyújtott arra, hogyan lehet a technikai gondolkodást, a mérnöki tervezést gazdagítani a művészet eszközeivel. A résztvevők számára az előadás nemcsak kulturális élményt, hanem szemléletformáló tapasztalatot is jelentett.

Várhelyi Judittal szerencsére nem csupán egyszer találkozhatunk: januárban újabb előadás keretében mesél majd több évtizedes japán tapasztalatairól és művészetéről, amelyről hamarosan részletesen is hírt adunk. Tavasszal pedig az ikebana workshopokon személyesen is együtt alkothatunk vele.”

https://www.ikebanaontheroad.com/

Kamuti Hajnalka