Életciklus elemzési Konferencia a Kandó Karon

A Tudomány Ünnepe egyetemi rendezvényei sorában a Kandó Kar adott otthont a XX. LCA Konferenciának. A sokaknak még ismeretlen rövidítés a Life Cycle Assessment-et, az Életciklus-elemzést takarja. Az e tudományággal foglalkozó szakembereket fogja össze az LCA Center Egyesület, amelynek egyik alapítója a Kandó Kar volt. Az együttműködés eredményeképpen ez a konferencia immár a hatodik, amit a Tavaszmező utcában rendezhettünk. Az életciklus-elemzés elsőre nem tűnik szorosan vett villamosmérnöki szakterületnek, de minden mérnöki (és minden egyéb) tevékenységünk során fontos tudnunk annak környezeti hatását. Erre ad megoldást az LCA, méghozzá a mérnöki gondolkodáshoz jól illeszkedő módon; mért adatokból, pontos fizikai modellekre alapuló számításokkal, világosan értelmezhető adatokkal tudja bemutatni termékek, folyamatok, de akár szervezetek környezetterhelését. Rá lehet mutatni a környezeti szempontból kritikus pontokra, össze lehet hasonlítani hasonló célú termékeket (pl. izzólámpa, fénycső, LED) vagy technológiákat.

Az idei konferencia fő témája a fenntarthatóság és abban az életciklus-elemzés szerepe volt. Fontos, hogy a fenntarthatósági célkitűzéseinkben olyan programok szerepeljenek, amelyek nem üres divatszavak, hanem kimutatható környezeti nyereséget hoznak, és hogy az elért eredményeket is meggyőzően tudjuk bemutatni.

A megnyitó előadást Dr. habil. Sugár Viktória, egyetemünk fenntarthatóságért és kiemelt fejlesztésekért felelős rektorhelyettese tartotta. Bemutatta az egyetem eddig elért eredményeit és a Zöld Egyetem programban kitűzött célokat. A felkért előadók közül Dr. Bera Péter (Energiaügyi Minisztérium) a körforgásos gazdasági átállás aktuális kérdéseit, Prof. Dr. Zilahy Gyula és Prof. Dr. Zsóka Ágnes a „prosumption” társadalmi-gazdasági hatásait, míg Kertész-Káldosi Zsuzsanna (KSZGYSZ) a hulladékgazdálkodási adatok mögötti összefüggéseket mutatta be.

Az Egyesület elnöke, Dr. Tóthné Szita Klára áttekintette az LCA hazai evolúcióját, benne az LCA Center szerepét. Ez a történeti szál, a 20 éves évforduló kapcsán még több előadásban előjött. Örömmel állapítottuk meg, hogy míg a kezdeti években ez a tudományos kutatás számára volt érdeke és fontos terület, jó szakdolgozati, doktori témákkal, az utóbbi pár évben észrevehetően megnőtt a gazdaság és a környezetpolitika érdeklődése. Egyre több igény jön elemzésekre, eredmények validálására, környezeti termékdeklaráció (EPD) készítésére vagy karbonlábnyom kiszámítására. Ez megerősített sokunkat abban, hogy a 20-30 évvel ezelőtti választásunk jó volt.

További sok érdekes témájú előadás mellett még két workshop is gazdagította a programot. Egyikben a Bay Zoltán Kutatóközpont munkatársai számoltak be három nemzetközi projektben végzett munkájukról. Ezekben új típusú vékonyréteg napelemek életciklus-elemzését készítették, ill. szilícium napelemek újrahasznosítási eljárásainak LCA-s követését mutatták be. A másik workshopon a HUGBC, a Magyar Környezettudatos Építés Egyesülete volt a vendégünk. Az építőipar az egyik első és legnagyobb alkalmazója az LCA-nak. A szekcióban az új EU szabályokról, az építőanyagok karbon lábnyomáról volt előadás, majd egy hazai LCA alapú építőanyag adatbázis kidolgozásáról tartottak vitát.

A konferencia fontos része volt az első nap végén a „Nemadomfel” Kávézóban rendezett bankett, amelynek lényege a szakmai beszélgetések kötetlenebb formában való folytatása, de emellett egy születésnapi tortával is megleptük magunkat.

A résztvevők egybehangzó véleménye volt, hogy a szakmai sikerességhez nagyban hozzájárult a házigazda Kandó Kar és munkatársainak segítőkész munkája.

Az prezentációk hamarosan felkerülnek az egyesület honlapjára: lcacenter.hu