Az Óbudai Egyetem Kandó Kálmán Villamosmérnöki Karán új, korszerű TDK műhely nyílt. A TDK műhely célja, hogy a hallgatók számára inspiráló és jól felszerelt környezetet biztosítson a Tudományos Diákköri munkák elkészítéséhez, valamint a kutatói és innovációs készségek fejlesztéséhez.
A laboratórium modern eszközparkkal rendelkezik: többek között számítógépek, forrasztóállomások, 3D nyomtató és projektor segíti a hallgatókat az egyéni és csoportos kutatási projektek megvalósításában. A projektor és a prezentációs infrastruktúra lehetőséget ad a TDK előadások próbáira, így a hallgatók valós környezetben készülhetnek fel a konferenciaszereplésekre.
A TDK műhely szorosan együttműködik a Kandó Szakkollégiummal, annak szakmai közösségét és tapasztalatait kiegészítve. Az együttműködés célja, hogy a tehetséges hallgatók már a korai kutatási fázisban megfelelő szakmai támogatást kapjanak, és ezzel elősegítse a sikeres szereplést az egyetemi és országos TDK konferenciákon.
Az EKRI TDK műhely a Tavaszmező utcai campus C épületének földszinti 1-es termében található. A műhely vezetője Baross Márk Tamás.
Az új EKRI TDK műhely megnyitása nemcsak a hallgatói kutatómunkát támogatja, hanem hozzájárul a Kandó Kar gyakorlatorientált képzésének és utánpótlás-nevelésének erősítéséhez is.

