Negyvenedik alkalommal került megrendezésre a Kandó Konferencia

A nagyszámú előadás miatt az XL. jubileumi Kandó Konferencia két napos időtartamban került megrendezésre.
A két nap során összesen 7 szekcióban került sor 64 előadásra,170 szerző közreműködésével.

Ezek a számok is nagyon jól mutatják, hogy a Kandó Karon milyen rendkívüli mértékben erősödött a kutatási potenciál, amelynek eredménye többek között a nagyszámú tudományos publikáció megjelenése.

A rendezvényt november 7 – én 10:00 órakor Prof. Dr. Galambos Péter innovációért felelős rektor helyettes nyitotta meg. Beszédében méltatta a Kandó Konferencia régi hagyományait, az egyetem és a kar előtt álló feladatokat, kihívásokat.

Ezután Dr. Kopják József, a Kandó Kálmán Villamosmérnöki Kar dékánja a Kar nevében köszöntötte a résztvevőket. Ezt követően Dr. Wührl Tibor kutatási dékánhelyettes osztotta meg gondolatait a jelenlévőkkel. Végül Prof. Dr. Molnár György a Trefort Ágoston Mérnökpedagógiai Központ tanszékvezetője üdvözölte a konferencia résztvevőit felhívva a figyelmet az eseménysorozat céljára, történeti múltjára és jövőjére.



Nagy érdeklődésre tettek szert a plenáris előadások, amelyek a következő sorrendben hangzottak el:

  1. Dr. Naszádos László, Thyssenkrupp egyetemi kapcsolatok vezetője, címzetes egyetemi docense

Előadás címe: Establishing University Partnership

  • Dr. Pongrácz Attila, a Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Pedagógiai, Humán- és Társadalomtudományi Kar dékánja

Előadás címe: A „Tehetséges lányok a Széchenyi Egyetemen (SZE GIRLS)” című pályázat, mint STEM témájú pályaorientációs programsorozat bemutatása és tapasztalatai

  • Dr. Kiss István, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem tanszékvezető-helyettese, egyetemi docense

Előadás címe: Villámvédelmi felfogók hatékonysága a Horváth módszer alkalmazásával

Külön említésre méltóak azok a szakterületek, amelyek napjainkban igen fontos és aktuális korszerű kérdéseket taglalnak. Így a villamos energia, a megújuló energiaforrások, a mesterséges intelligencia, az infokommunikációs technikák, a mobiltávközlés, valamint különféle innovációs folyamatok.

Különös szintfoltja és érdekessége volt a konferenciának a repüléstechnikai és dróntechnológia szekció, ahol szakavatott szakemberek beszéltek a múltról és a korszerű fejlesztési irányokról.

Számos jelenlegi hallgatónk is résztvevője volt a konferenciának, akik innovatív előadásokkal színesítették a programot.

Fontos eredmény az is, hogy számos ipari partnerünk is részt vett az eseményen, akik beszámoltak egyrészt ipari tevékenységükről, másrészt a Kandóhoz fűződő kapcsolatukról, a villamosmérnök képzéssel kapcsolatos elvárásaikról.

A XL. Kandó Konferencia méltó a hagyományokhoz. Sikere azt mutatja, hogy jól működnek és inspirálóak a villamosmérnök képzés irányai. Felfelé ívelő úton halad a kutatási tevékenységünk, amely fő fellendítője a publikációs tevékenységnek is.

A mostani sikeres konferencia reményt nyújt a folytatáshoz. Biztosra vehető a fejlődés mind az oktatás, mind a kutatás területén. Bízunk benne, hogy a Kandó Konferenciák a jövőben is segítik, támogatják és serkentik az oktatási és kutatási tevékenységet.
A Kandó Konferencia Szervezőbizottsága