Dr. Kacsóh Pongrác (1873-1923)
2023. december 16-án szombaton 11 órakor a Fiumei úti sírkertben (10. parcella, 1. sor, 61. sír (1086 Budapest, Fiumei út 16-18.)) Dr. Kacsóh Pongrácra emlékező közösség mellett a Fővárosi Énekkar (vezényelt és zongorán közreműködött: dr. Krasznai Gáspár Kóta-díjas karnagy), Molnár Levente Liszt-díjas operaénekes, érdemes művész vett részt. Emellett az Óbudai Egyetem Kandó Kálmán Villamosmérnöki Kara is képviseltette magát az eseményen.
„Kacsóh Pongrác egész életének egyetlen kincse a melódia volt. Végtelenségből jövő melódia, amely vigaszt adott és bátorított az éjszakában.” – ezzel a mondattal fejezte be Ravasz László püspök Kacsóh Pongrác búcsúztatását 100 évvel ezelőtt a temetésen résztvevők előtt.
„Kacsóh Pongrác (1873–1923) fiatal matematika–fizika szakos gimnáziumi tanárként kezdett zenét szerezni. Diákjainak írt dalműve nyomán kérték fel a János vitéz megkomponálására (1904). A premieren vált országos hírű zeneköltővé, csak a Királyi Színházban 689-szer játszották darabját. Korai halála miatt nem teljesedhetett ki zenei karrierje. Budapesten hunyt el 1923-ban, egy nappal az 50. születésnapját követően. Haraszti kőből készült síremlékének domborműve legnépszerűbb daljátékának főhősét, Kukorica Jancsi embernagyságú figuráját örökíti meg tilinkózás közben egy hatalmas szomorú fűz előtt üldögélve.”
Köszöntő beszédet mondott dr. Tóth Zsolt, a Nemzeti Örökség Intézete, társadalmi kapcsolatokért felelős igazgatója. Emlékbeszédet mondott a család nevében Kacsóh Dániel, Kacsóh Pongrác dédunokája. Dr. Kacsóh Pongrácot, mint fizikust és matematikust, illetve a tanárt Prof. Dr. Molnár György az Óbudai Egyetem Kandó Kálmán Villamosmérnöki Karának dékánja méltatta és hangsúlyozta ki a kötődését Egyetemünk jogelődjéhez. Dr. Kacsóh Pongrácra, mint zeneszerzőre pedig Fancsali János zenetörténész emlékezett. A Fővárosi Énekkar többek között a János vitéz daljátékból énekelt.
