Hatalmas sikerrel zárult az idén 2. alkalommal megrendezett Kandó Kálmán Kar nyílt napja

December 8-án nyílt napon vártuk a továbbtanulni szándékozó diákokat, ahol kiváló lehetősége adódott a leendő hallgatóknak, hogy értékes és sokrétű információkat szerezzenek a kar képzéseiről, a felvételi eljárásról, valamint az egyetemi hallgatói életről.


A nyílt nap a Dékáni köszöntővel indult, ahol Prof. Dr. Molnár György Dékán Úr üdvözölte az érdeklődőket és leendő hallgatókat. Interaktív beszédében kitért többek között arra, hogy miért is érdemes mérnöknek lenni, ismertette az alapképzésen választható specializációkat, továbbá kihangsúlyozta, hogy a kar nagy hangsúlyt fektet a gyakorlati tapasztalatszerzésre, valamint a gyakorlatorientált és azonnali hasznosítható tudást adó kompetencialapú képzésekre.


A köszöntőt követően Komjád István, volt Kandós hallgatónk színes előadását hallgatták meg a résztvevők, aki valós életpéldákkal és inspiráló történetekkel osztotta meg a szakmájában elért sikereit, amellyel ösztönözni szerette volna a diákokat a mérnöki pálya irányába, továbbá rávilágítani arra, hogy a továbbtanulás hozzájárulhat az egyéni fejlődésükhöz és szakmai céljaik eléréséhez.

A következő előadásban Csikósné Dr. Pap Andrea dékánhelyettes Asszony bemutatta részletesebben a villamosmérnök és villamos- üzemmérnök alapképzési szakokat, továbbá az új F-tantervet is ismertette a leendő hallgatók számára. Beszédében kiemelte, hogy az egyetemen már önállóságra számítanak, ugyanis az önállóság az élet számos területén elengedhetetlen, és nem csupán a szakmai fejlődésünket segíti elő, hanem az életünk minden aspektusában hasznos tud lenni. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy nem hagyják magukra a hallgatókat, bármilyen kérdéssel fordulhatnak az oktatókhoz.



Sándor Tamás Dékáni Hivatalvezető Úr többek között a szakkollégiumokról, duális képzésről és a tehetséggondozásról is beszélt a jelenlévőknek. Kiemelte, hogy az oktatási rendszer folyamatos fejlődésével és a munkaerőpiaci igények változásával párhuzamosan egyre hangsúlyosabbá válik a tehetséggondozás. Továbbá megemlítette azt is, hogy nem csupán tudásátadásra összpontosít a kar, hanem arra is, hogy a hallgatókat aktív részeseivé tegyék a villamosmérnöki terület fejlődésének és innovációjának.



A továbbiakban Hajdu Zsolt ügyvivő szakértő tájékoztatta a diákokat a felvételi eljárásról.
Megemlítette, hogy az eljárás gyakran izgalmas és néha kihívást jelentő, de egyben felejthetetlen tapasztalat is.

Az előadássorozatot Riesz György és Fazekas Dominik Kandó Hallgatói Önkormányzat elnöke és alelnöke zárta. Bemutatták a hallgatói élet izgalmas és sokszínű világát, továbbá informálták a leendő hallgatókat az ösztöndíj lehetőségekről is.


A dékáni köszöntőt és az előadásokat követően a diákok és kísérőik az oktatási helyszíneket, valamint szaktantárgyi laborokat is megtekinthettek, ahol interaktív módon ismerkedhettek meg közelebbről is a villamosmérnöki szakmával, a nap végén egy saját készítésű NYÁK kitűzőt is elvihettek magukkal.