Nekrológ

Lukács József akadémikus emlékezetére

Lukács József 1925. július 11-én Budapesten született. 1948-ban kapta meg a Gépészmérnöki Karon a "B" tagozatos, villamosmérnöki diplomáját, kitűnő minősítéssel. 1948-49 között a Ganz Villamossági Gyárban, a Villamosipari Központi Kutató Laboratóriumban (VKKL), majd 1949-től, ennek átalakulását követően a Villamosipari Kutató Intézetben (VKI) dolgozott.

1949-ben szerezte meg a BME műszaki doktorátusát, majd 1957-ben nyerte el a kandidátusi, 1967-ben pedig a műszaki tudományok doktora címet. A VKI-ban kezdetben kutatómérnökként, majd osztályvezetőként, illetve főosztályvezetőként dolgozott. 1968-tól kinevezték az intézet igazgatójának. Ezt a tisztséget 1985-ig, nyugdíjba vonulásáig töltötte be.

1973-ban lett a Magyar Tudományos Akadémia levelező, majd 1985-ben rendes tagja.

Szakterületén - a félvezető technológiában - több tanulmányutat is tett. Járt az USA-ban, a Szovjetunióban, Csehszlovákiában, Angliában, Lengyelországban, Franciaországban és Németországban. Kiváló munkájáért két alkalommal megkapta a Kohó és Gépipar Kiváló Dolgozója címet, kitüntették a Munka Érdemrend bronz fokozatával, 1958-ban a Kossuth-díjjal, illetve 1971-ben az elektrotechnika területén kifejtett értékteremtő munkásságáért Zipernovszky-díjjal.

Magát az eredményeivel jellemezte. Legjelentősebb munkái: a nagyáramú impulzushegesztés problémái; a nemlineáris ellenállások gyártástechnológiájának kidolgozása; 1959-1963 között az ötvözött szilíciumdióda-sorozat kidolgozása 150 amper áramerősségig, amelyek a V43 típusú, 3000 lóerős, diódás mozdonyokba kerültek beépítésre; irányítása alatt jött létre 1962-1968 között a magyar fejlesztésű és gyártású tirisztorsorozat 250 A-es áramterhelhetőségig; 1960-1965 között a magyar GTL túlfeszültség levezetősorozat kidolgozása 6 kV-tól 220 kV-ig; kiemelkedő eredmények a fotoelektromos, termoelektromos generátorok, valamint tüzelőanyag-cellák megvalósításában; a hetvenes évek elejétől kiemelt figyelemmel kutatta az úgynevezett kontrollált égés folyamatait.

Kiemelkedő hozzájárulása volt a hibrid hajtású villamos járművek hazai megalapozásához és fejlesztéséhez, a váltakozóáramú közúti járműhajtások elterjesztéséhez. Nevéhez fűződik a különleges villamos anyagalakítási technológiák meghonosítása és fejlesztése.

Vezetésével a VKI az erősáramú elektrotechnika kiemelkedő szellemi műhelyévé vált.

Értékközpontú, egyenes, őszinte és szókimondó ember volt. Az eredményességet következetesen megkövetelte és számon kérte, magára is kötelezőnek tekintette. Munkatársaival, tanítványaival közvetlen kapcsolatot ápolt.

Az Óbudai Egyetem több intézetéhez, munkatársaihoz értékes szakmai és emberi kapcsolat fűzte.

Kutatóként és tudományos vezetőként előrelátás, széles látókör, átfogó, sokrétű tudás jellemezte. Kutatási-fejlesztési témái mindig előremutatóak, korukat megelőzőek voltak. Következetes képviselője volt az ipar és a termelés számára hasznosítható kutató munkának, aminek érdekében az Intézetben félüzemi kísérleti műhelyt hozott létre. Az Intézet eredményei konkrét termékfejlesztésekben öltöttek testet, amelyek hasznosságát az alkalmazó vállalatok értékesítési eredményei pontosan visszaigazoltak. A problémák lényegét ragadta meg, a megoldások helyes és célravezető koncepcióit hozta létre. Az volt a vezérelve, hogy a mérnöki munka megvalósító tevékenység, ez a felfogás hatotta át egész életművét és az Intézet tevékenységét. Ezt az örökséget adta át tanítványainak, életműve az őt követő nemzedékekben fennmarad és új alkotó erővé vált.