In memoriamDr. Orosz János
1946-2017

Mély fájdalommal és megtört szívvel tudatjuk, hogy Dr. Orosz János, az Óbudai Egyetem Kandó Kálmán Villamosmérnöki Kar Villamosnergetikai Intézetének nyugalmazott igazgatója 2017. július 19-én elhunyt.

Dr. Orosz János 1970-ben végzett a Harkovi Műszaki Egyetem Villamosmérnöki Karán. 1981-ben a műszaki tudományok kandidátusává nyilvánították. Kandidátusi értekezését a „Polietilén kábelszigetelések romlása villamos igénybevétel hatására” témában készítette.

Az egyetem elvégzése után a Csepeli Transzformátorgyárban helyezkedett el, ahol kiemelten az öntöttgyantás száraztranszformátorok fejlesztési munkáiban vett részt.

1971-ben került a Kandó Kálmán Villamosipari Műszaki Főiskola Erősáramú Karának Villamoskészülékek Tanszékére. Részt vett a Villamosságtan és több szakmai tárgy elméleti és gyakorlati anyagainak kidolgozásában, a laboratóriumi mérések megtervezésében, kivitelezésében. Az általa konzultált hallgatók több esetben nyertek szakdolgozataikkal országos, illetve MEE díjakat. 1970 óta volt a Magyar Elektrotechnikai Egyesület tagja.

1973-ban adjunktusi, 1978-ban docensi, 1982-ben főiskolai tanári, majd 2010-ben egyetemi docensi kinevezést kapott.

1979-ben lett a Villamosenergetikai Intézet Villamos szigeteléstechnika szakcsoportjának vezetője.

1986-ban kapott megbízást a Villamosenergetikai Intézet vezetésére.

Számos kutatási munkának volt résztvevője, illetve témavezetője. 1984-ben az Országos Anyag- és Árhivatal különdíját nyerte el, a MTESZ "Ésszerű anyagtakarékosság megvalósítása" pályázatán. 1985-ben Kiváló Feltaláló kitüntetést kapott.

1989-től 1995-ig a Magyar Tudományos Akadémia TMB energetikai szakbizottságának tagja volt, majd az MTA Doktori Tanácsában kapott tagsági megbízást.

Dr. Orosz János 22 évig volt a Villamosenergetikai Intézet igazgatója. Képviselte az intézet érdekeit, értékeit, segítette munkatársait és mindig az egyetértésre, kölcsönös megértésre törekedett. A stílusának köszönhetően alakult ki a baráti munkahelyi légkör.

A tantárgyait kiválóan, felkészülten oktatta. A hallgatók tisztelete és megbecsülése volt rá jellemző. A hallgatók, már a cím megalkotásakor, az Intézet Legnépszerűbb Oktatójának választották.

2006-ban Rektori elismerésben részesült, 2010-ben megkapta a "Magyar Felsőoktatásért emlékplakett"-et.

Nagy munkabírású, dolgozni szerető, a munkából részét kivevő Kolléga volt. A munkák szakmai irányítását és értékelését a kezdetetektől önállóan végezte. A munkatársi kapcsolatait is a korrektség, együttműködésre törekvés, segítőkészség jellemezte. Emberi kapcsolataira mindig a tisztesség, szeretet és becsület volt jellemző, mások iránt érdeklődő, bajban, örömben társként viselkedő Kolléga, Barát volt. Minden tettét a tisztesség, az emberség és a szeretet hatotta át. Megbízható-, hiteles-, pontos ember volt. Családszeretőként ismertük meg, aki mindig egyensúlyt tudott tartani a család és a munka között.

Emlékét szívünkben örökké megőrizzük! Nyugodjék békében!

Dr. Réger Mihály
rektor
Dr. Vajda István
dékán